Gondolatköd

Beleőrülök lassan, úgy üvölt a csend, halkan ordít a magány, porrá válok
Elveszek néha a gondolatködben, egy rózsa jut eszembe, hozzá szállok
Fekete lepel fekszik fel az égre, látom édesanyám, Ő nincs ma már
Semmivé válik a boldogság, de hamvaiból feltámadó főnixmadár
Ha tudod, hogy hogy kell simogatni, soha nem szúr meg a test, a rózsatövis
Ha ismerni akarsz, gyere közel! Messziről nézve kis pontok az égen a csillagok
is
Néha a méz is szürke és keserű
Néma az ész, remegnek a kezek és a szív helyett is beszél egy hegedű
Melankólia a papírra vetve
A tinta szabad akarata hasít a csendbe
A hajnal moraja képzi az álmot
Amíg a gondolatköd két fia tátog
Részeg síneken vezet az élet, éppen színezek egy fekete képet
A gondolatköd most magába ránt, üres szem a szavamban talált magányt
Árnyékként kúszik a gyertya lángja, a zord fény a szívemet megtalálta
Kihalt a ritmus, kábit a dallam, de a zene földjén soha nem fázik a talpam
Pókháló fogta fel a felém sebesen haladó szilánkot
És az álom utáni ébredés megölt bennem egy egész világot
Egy homokszem vagyok, Te vagy a homokóra, a tegnapban élek, de jön az osonó ma
A világ erdejében csak egy zokogó fa, de egyszer felállok Én is a dobogóra
Melankólia a papírra vetve
A tinta szabad akarata hasít a csendbe
A hajnal moraja képzi az álmot
Amíg a gondolatköd két fia tátog
Talán a szeretettől fogunk egy napon mindannyian szétmorzsolódni
Lehet bántó akkor is ha szép, a kés is éles, hiába rúzsozod ki
Minden ölelése meleg, de véres, játszol vele pedig az életed véges
Telnek a percek, telnek az órák, a társadalom börtönében hervadnak rózsák
Széttépnek a virágszirmok, suttogják hogy a világ gyilkos
Bilincs a tegnap nem enged járni, pedig szeretnék az egekbe szállni
Itt van a gondolat két fia, akiknek a lelke már szépia
Itt van a gondolat két fia, látod? A zene rólunk letépi a láncot
Melankólia a papírra vetve
A tinta szabad akarata hasít a csendbe
A hajnal moraja képzi az álmot
Amíg a gondolatköd két fia tátog